Érmekkel induló őszi szezon!
Szeptember 8.-án Szigetszentmiklóson rendezték a cadett II, és junior light-contact OB-t.
A verseny a kicsit korai időpont ellenére az őszi időszak kezdetét jelentette.
Hatalmas tétje volt a megmérettetésnek, mivel aki itt első lett az indulási jogot szerzett a Portugál EB-n való indulásra. A verseny tétjét hangsúlyozandó hogy a Sport-1 csatorna végig forgatott a rendezvény ideje alatt.
A Füzesgyarmat SE két versenyzővel vett részt a viadalon, Mata Zoltán, és Szabó András résztvételével.
Mata Zoli számára rosszul indult a nap, mivel egész héten fogyasztott a 69kg-ba de a mérlegelésnél a mérleg többet mutatott, így a +69kg-ban indult.
A döntőben a ranglista vezetője, egy szegedi versenyző várta. A srác legalább nyolc kilóval volt nehezebb Zolinál, így várható volt hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés.
Zoli már az első menetben beleszaladt egy kicsit keményebb ütésbe, amitől elkezdett vérezni az orra, ami végig kísérte az egész mérkőzésen. Elkeseredett harcot folytatott a győzelemért, de a végén ellenfele kezét emelték a magasba, így Zoli ezüstérmes lett.
Szabó András 63kg-ban indult. A döntőbejutásért a békéscsabai Andó László várta. Bandi az első menetet kis fölénnyel zárta, így a második menetben nyugodtabban küzdhetett. Kihasználva, hogy magasabb ellenfelénél inkább lábbal próbálkozott, amiből háromszor is sikerült fejen találni a csabai versenyzőt, Bandi megnyerte a mérkőzést tehát bejutott a döntőbe.
A döntőt egy esztergomi versenyzővel vívta. Mid a ketten azonos felépítésű harcosok, voltak szép ütésváltások oda-vissza, kis különbséggel, az ellenfél győzelmével ért véget a meccs, tehát Bandi is ezüstérmes lett.
Összegezve, egy igen erős mezőnyben sikerült két második helyezést elérnünk úgy hogy mindkét versenyzőnk mindent megtett az elsőségért.
Gasparik Róbert
Vezető edző |