karate sárkány sárkány karate
 
Ön a Cingular Phones. látogató
Kezdőlap
Tőrténelem
Rólunk
Hírek
Versenynaptárak
Vendégkönyv
Képek
Videók
Elérhetőségek
Linkek
Letőltések
Támogatók
 

Diákolimpia Füzesgyarmat!

 

Május 3.-án Füzesgyarmaton került megrendezésre a Secret-Őr Kupa, a 2008 évi Békés Megyei Általános és Középiskolás Kick-box Diákolimpia. Főképpen a középiskolások között volt foghíjas a mezőny, ami elsősorban a ballagásokra vezethető vissza.

A versenyen 78 versenyző indult el, s örömteli, hogy a Kick-box irányzaton kívül az ITF Taekwon-do is képviseltette magát, nem is eredménytelenül. Három páston csaptak össze a versenyzők.
A megnyitó keretében, Várkonyi Imre, Füzesgyarmat Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy annak idején az iskolai kis teremben kezdték az ismerkedést a harci művészetekkel, s később felejthetetlen országos bajnoki döntők, s Világ- és Európa-bajnokok jöttek el Füzesgyarmatra.

A megnyitó keretében Gregor László, a Békés Megyei Karate és Harcművész Szövetség elnöke adta át Debreczeni Dezső hétszeres világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnoknak a 2007 év legeredményesebb megyei harcművészének járó "Kiváló Harcművész" trófeát, amit, hagyományosan a Secret-őr Vagyonvédelmi KFT. Ajánlott, fel.

A mérkőzéseket a megfelelő színvonal jellemezte, s a bírói kar megfelelően látta el feladatát. A versenyzők többsége jó erőállapotban küzdött meg, annak ellenére, hogy voltak olyan versenyzők Szabó András, Mata Zoltán, akik egy héten belül a második versenyén küzdött.

Klubunk tíz fővel vett részt a versenyen, és ebből 8db érmes helyezésünk lett.
Fábián Ritának és Furkó Dánielnek első versenye volt így nem is támasztottunk nagy követelményeket irányukban, csak a tisztes helytállás volt a cél, aminek eleget is tettek.

Tóth Ádámnak második versenye volt ennek megfelelően küzdött, most már sokkal bátrabban, harcosabban, mint az előző versenyén.

Poroszlai Ramóna aranyérmet szerzett, ellenfele a döntőben, a második menetben feladta a küzdelmet. Reméljük ezt a formáját sikerül átmenteni az országos diákolimpiára is.

Vida Balázs harmadik lett, a döntőbe jutásnál kicsit álmosan kezdett, ami megbosszulta magát, elvesztette a mérkőzést. A bronz meccset igen szorosan de megnyerte.

Szabó Adrienn második helyezést ért el. Ügyesen küzdött, de látszott a mozgásán hogy nincs még kellő versenyrutinja.

Szabó András és Mata Zoltán is ezüstérmet szerzett, amivel elégedettek lehetünk mivel egy nappal ezelőtt a verseny előtt még egy teljesen más szabályrendszerben szerepeltek eredményesen, ami után nem könnyű átállni erre a küzdelmi modorra.

Mata Zoli elvállalta még, hogy a középiskolás II. korcsoport, +94kg.-os versenyzőjével is küzd, mivel neki nem lett volna ellenfele.
Meglepetésre Zoli megnyerte a küzdelmet így ebben a súlycsoportban is érmet szerzett, mégpedig a legfényesebbet.

Az igazi meglepetést számunkra mégis Hangya Zoltán, és Túri Zoltán szerezte, mivel mindkét versenyzőnek második megmérettetése volt ez a verseny szintén nem vártunk érmes helyezést. Ennek ellenére nagy kedvvel küzdve Hangya Zoli második Túri Zoltán pedig harmadik helyezést szerzett.

Összegezve szereztünk két bronz, négy ezüst, és két aranyérmet.

Készült egy pár kép a versenyen ezeket megnézhetitek az "emlékek képekben" oldalunkon

                                                                                                                            Gasparik Róbert
Vezető edző

------------------------------------------------------------------------------
Vissza az előző oldalra

 
    Webmester