karate sárkány sárkány karate
 
 
fej
Kezdőlap
Tőrténelem
Rólunk
Hírek
Versenynaptárak
Vendégkönyv
Képek
Videók
Elérhetőségek
Linkek
Letőltések
Támogatók
Támogatók
fej
 

Érmek Szeghalomról!

 

Hagyomány, hogy a szeghalmi Senshi Kyokushin karate Egyesület és a Békés megyei harcművész Szövetség szeptemberben területi kyokushin karate versenyt rendez Szeghalmon, a Városi sportcsarnokban. Most is három irányzat - kyokushin karate, kick-box, thaio-box- 21 város több mint 105 versenyzője lépett tatamira a Secret-Őr Kupa versenyen, amit, mint már annyiszor, most is Macsári József, Szeghalom Város polgármestere nyitott meg. A versenyen újdonságnak számított, hogy formagyakorlatban is megmérték magukat a versenyzők. A közönség azért igazán a küzdelmi versenyeket várta, s nem csalódott, remek mérkőzéseket láthatott. Nem volt könnyű dolga a bírói karnak. A versenyt jövőre is meg szeretnék rendezni a szervezők, annál is inkább, mert ilyen nyílt kyokushin verseny, amelyen valóban elindulnak más irányzatok is, szinte páratlan Magyarországon.
A mi klubunk 4 fővel vett részt a versenyen.
Elsősorban a tisztes helytállás, és az irányzatok közötti sportbarátság demonstrálása volt a cél.


Gyermek II lány könnyűsúlyban Fábián Rita ezüstérmet szerzett, ami annak fényében, hogy mindkét ellenfele 15 kilóval!! nehezebb volt nála nem is kis teljesítmény.
Gyermek II fiú nehézsúlyban Sági Zsolt bronzérmet szerzett.
Serdülő fiú könnyűsúlyban Csontos Norbert ezüstérmet szerzett.
Szabó Zoltán sajnos nem ért el érmes helyezést mindent megtett a továbbjutásért, de sajnos elvesztette a mérkőzést. Neki még ez volt az első ilyen versenye.

 

Készült egy pár kép a versenyen ezeket megnézhetitek az "emlékek képekben" oldalunkon

                                                                                                                           Gasparik Róbert                                                                                                                                 Vezető edző

-----------------------------------------------------------------------------
Vissza az előző oldalra


vonal
Támogatóink:
Füzesgyarmat Polgármesteri Hivatal
Füzesgyarmati Kábeltelevízió

vonal
Az aktuális versenyekről kiírás megtalálható a Hírekben.

A versenyekről és azokon való szerepléseinkről szintén a Hírekben olvashattok.

Emlékek képekben, menüpontban nézhetitek meg ezeken, a versenyeken készült képeket

Ha észrevételed vagy csak véleményed esetleg kérésed van hozzánk, akkor légy szíves és írd meg a
"Vendégkönyvbe"
Köszönjük!
vonal

    Webmester